Esküvő

Jó ha túl sokat nem vársz tőlünk,
Nekünk korlátok kellenek.
Párat félre löktünk és össze is törtünk
Most itt vagyunk együtt s együtt veled.

És most jók vagyunk, rendes gyermekek,
körben szép ruhák, tágra nyílt szemek.
Nézd az emberek mind-mind angyalok
Együtt élnek át épp egy szép napot.
Omló tornyaink és a várromok,
Rosszat álmodó fényes templomok.
Lustán áradó felhőképeken
Ott egy kis mosoly, s elhiszem.

Én csak elvétve járok arra,
Hova hétköznap nem vezet
S néhány idegen a reményhez bújik
Hogy egymáson olykor segítsenek.

És az ember jó, és most elhiszem
Nézd a füstön át ott az értelem
Tömjént égetett, kőből alkotott
S ott a lágy kenyér, melyen visszadob.
Éppen elhiszem, ők sem bántanak
Mint a harcosok épp csak játszanak.
És a törmelék majdcsak összenő
S minden újra él, minden újra nő.

Jó ha lobognak még a gyertyák,
mert ha nem látunk, kétkedünk,
S túl a megfoghatón nincsenek társak,
s ha nincsenek itt sem, az túl sok nekünk.

Hívtak Téged is, így az illendő,
mert az esküvő így lesz esküvő,
Sorra adják fel mind a józanok,
mert a tiszta víz borrá változott.
Ez most esküvő fényes néhanap,
Tőled kapható áldást osztanak,
Tarka kételyünk fedje hófehér
míg az esküvő véget ér.



Credits
Writer(s): Dusan Sztevanovity, Ferenc Javori
Lyrics powered by www.musixmatch.com

Link