Elfáradt Dal

A szél szaga más, de a csönd a régi még,
És lábaim elé esővizet hord az ég,
És átölel a lámpafény, várt rám,
És megszorít, és fáj kicsit, de jó, jó!

S a padlás, ahol elbújtam, még áll,
S állnak az antennák,
Onnan nyílt nekem, s hívott a világ,
S indultam.

Szóval lenéztem ott,
Ó, a szebbik világ!
Ó, hogy lobog a tűz,
Hogy villognak a fények!

De nagy buta szemembe füst csapott,
És fordult már a szél.
Hogy lássam, hogy ott lenn
Nem hívott senki sem, ó.

Óriási álmaim óriási szárnyain,
Itt szálltam fent, és itt vagyok, ó.
Óriási álmaim elfáradt szárnyain,
Messzebbre már nem jutok. Óó!

Összegyűltünk páran a tető alá,
S az ég azt súgta:
Csak én, én tévedtem el.
S a hátamon minden srácot repülni vittem,
S ha ők csalódtak, nekem meg jobban fájt!

Elfáradt álmaim elfáradt szárnyain,
Messzebbre már nem jutok, ó.
Elfáradt álmaim elfáradt szárnyain,
Szálldosni már nem tudok, óó.

Elfáradt álmaim elfáradt szárnyain,
Messzebbre már nem jutok, ó.
Elfáradt álmaim elfáradt szárnyain,
Szálldosni már nem tudok, óó.