Micimackó - Live

Keresd az igazság s az élet útját
A bölcs nyugalmát árasztó Taot
S a tiszta forrás hűs vizében fürdik lelked
Ha megérted Micimackót
Mert hát

Egy napon, mikor Micimackónak semmi dolga nem akadt
Eszébe jutott, hogy tenni kéne valami nagyon fontosat
Elment tehát Malackához, meglesse, mit csinál
De Malackánál éppen akkor senkit nem talált

Persze lehet, hogy azért, mert Malackának is éppen akkor jutott eszébe
Hogy valami nagyon fontosat kéne tennie
S elindult, hogy megkeresse régi barátját, Micimackót
De hát, mit egymás kereső jószándékú emberekkel is gyakorta előfordul
Még a Parlamentben is
Valahogy elkerülték egymást

Így aztán Micimackó búsan
Elindult hazafelé, miközben sűrűn hullt a hó
És arra gondolt, hogy otthon talán akad egy kis ennivaló
Vagy innivaló
Hoppá
Mert hát Micimackó annak ellenére, hogy egy angol úriember írta
Rendkívül magyaros temperamentummal rendelkezik
Ugye, és itt most nem a közismert csekély értelmére gondolok

Arra, hogy valami bánat, trauma éri, akkor rögtön irány a spájz
És hogyha van ott elég eleség
Tele vannak a mézes bödönök, hát akkor megnyugszik hamarosan
Ha a sérelem túl mély
Ráadásul a kamra is üres és
Már a madzagról is lenyalta valaki a mézet

Akkor Micimackó se tud jobbat kitalálni, nyílván leugrik az erdei pagonyba a bagoly kocsmájába
Hátha van neki ott
Ma má' mindenkinek lehet
Nemzeti kocsmája van neki
És bedob egy felest
Hogy legalább kicsit jól érezze magát

És így hát
Kimelegedjék, ugrándozott, s jó nagyokat lépett
Hazafelé persze, hogy megtartsa az egyensúlyát
S a hidegre való tekintettel énekelni kezdett

Hogy minél inkább havazik, annál inkább hull a hó
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik

Áj-áj, azt érzékelem, hogy rendkívül jó a ritmusérzéketek
Nagyon elkaptátok a tempót
De valami azt súgja, hogy minthogyha viszonylag kevesen olvasták volna figyelmesen
Ezt a filozófiai tanulságoktól sem mentes bölcs kis könyvet
Aki nem csak a képeket nézegeti, az tudja, hogy ennél a résznél már összetalálkozott a két jóbarát
Malacka is ott volt Micimackó mellett
És tevékenyen részt vállalt az éneklés szívet-lelket melengető édes gyönyörűségében

És nem is akárhogyan
Hanem miközben Micimackó azt dúdolta, hogy: "Hull a hó és hózik, Micimackó fázik"
Malacka azt dúdolta, hogy: "Hull-"
Ja, igen
Most a Micimackó szerepét játszottam

De Malacka azt mondta, hogy: "Zik-zik"
Milyen egyszerűen megoldotta
"Zik-zik", mintegy egyetértve Micimackóval
"Zik-zik, zik" fejezte be Malacka
És azt gondolta magába
Olyan látszólag nagyon egyszerű a dolog, de próbálná csak valaki utána csinálni
Mindjárt kiderülne, hogy nem is olyan könnyű

Na már most itt úgy tűnik, hogy én képviselem a Micimackót
Ebből viszont azonnal következik
Hölgyeim és uraim, igen
Szerintem néhányan már sejtik
Önök lennének ma itt a Malacka
Igen, ezt akár tekinthetjük egy nemzeti konzultáció végeredményének is

Úgyhogy felkérem a kedves Malackákat, hogy figyeljenek az adekvált részeknél
A nem énekkarosoknak majd jelzem, hogy hol kell beszállni ezzel a rendkívül bonyolult kisszólammal

Tehát mikor hull a hó és hózik (zik-zik), itt kell, igen
Micimackó fázik (zik-zik)
Egész jó
Mintha a basszus Malackák kicsit erősebbek lennének
Nem vala-, szoprán Malackák is erősítenek
Tehát hó és hózik (zik-zik)
És mintha ez az oldal, nekem bal, maguknak jobb oldal kissé erősebb lenne
Nem jó ez így

Törekedjünk a kiegyensúlyozott hangzásra, jó?

Tehát hó és hózik (zik-zik), javul
Micimackó fázik (zik-zik)
Hó és hózik (zik-zik)
Micimackó fázik (zik-zik), zik, pont, igen

Nem baj, lehet kettőspont is, úgyis folytatjuk tovább
De had jegyezzem meg, hogy azért
Szóval önök a Malacka, ezt megbeszéltük
De nem kizárólag a Malacka szólama jutott önöknek
Mert hát most még viszonylagos szabadelvű gondolkozó áll itt a Micimackó helyén
Hogyha í-, én nem bánom, ha önök is a Micimackó szerepét velem együtt válalják
Feltéve, ha tudják a szöveget
Amit én írtam

Úgyhogy önök lehetnek nyugodtan Micimackó is velem együtt
De mondjuk Malackák mindenképpen legyenek
Úgyhogy figyelni fogok, hogy van itt néhány emberem, látják
Na jó, továbbiakban úgy folytatódik
és mondom nyugodtan énekelje velem mindenki, akinek kedve van, hogy

Ismert erdei körökben az az általános nézet
Hogy Micimackó, mint minden medve, szereti a mézet
És ez nem csak afféle szerény vélemény
Hanem határozottan állítom, hogy tény, tény, tény

Ezért mikor hideg van, és sűrűn hull a fehér hó
Kell, hogy legyen az almáriumban eltéve ennivaló
Így aztán, ha télidőben Micimackó megéhezik
Megkóstol egy csupor mézet alaposan fenékig

Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik

Hát nagyon jók voltak
Bizonyára sokan jártak énekkara a jelenlévők közül
Most egy kicsit kínos helyzet következik, mer' ki fog derülni, hogy nem én vagyok a Micimackó
Ezt csak afféle választási kampányforrás volt részemről
Magamra hangolja az i- publikumot, de

Önök továbbra is nyugodtan lehetnek a Malacka is, meg Micimackó is
Aki akar lehet Tigris, vagy Bagoly, lehet Füles, vagy tartozhat Nyuszi baráta és üzeltfelei közé
Némelyek körül most kicsit szorul a hurok, de
Azér' a-, lehet Kanga mama is
Lehet Zsebi baba is
Mindenki nagyon szereti
Végül is szabad országban élünk mind
Mindenki olyan állat lehet, amilyen csak akar

Micimackó a barátom, és gyakran elbeszélgetünk
Azokról a dolgokról, mit mind a ketten ismerünk
És tanultunk egy verset is, és most már kívülről tudom
S az Arénában koncert van, én akkor is ezt dúdolgatom

Hogy minél inkább havazik, annál inkább hull a hó
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik

Hull a hó és hózik, Micimackó fázik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik
Na még egyszer
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik
Hull a hó és hózik, Micimackó fázik



Credits
Writer(s): Janos Brody
Lyrics powered by www.musixmatch.com

Link