Mosoly - PMXV Version
Hajnali fény, az élet kék egén veled, életképregényben élek én
A tábortűz lángja meg sebzett vadként űz
Halványul a vágy, ha magányomban mellém ülsz
Tükröm-tükröm kérlek mondd meg nékem
Miért mosolygunk mindannyian többféleképpen
Legyél szín a szürkületben, ha engedi az aurád
Ha túl szűk a szó rád, ne siettesd az órád
Boldogságban ébredtem fel, mosolyog a szél, de a nap már nem felel
Pedig fáradtan estem be az ágyba, szebb világot vártam, de mindhiába
Teljfeles hajnalban, játszik az éj
Visszajövök majd, ha máshogy fúj a szél
Fátyolos nappal, a vándor útra kél, itt leszek, ha elmúlik a tél
Majd itt leszek, ha elmúlik a tél
Életemben csak egyszer voltam boldog
Akkor is a két szemeből a könny csorgott
Sírtam is én örömimben, hogy szeretsz
És bánatimban, hogy az enyém nem lehetsz
Sírtam is én örömimben, hogy szeretsz
S bánatimban, hogy az enyém nem lehetsz
Nem lehetsz
Nem lehetsz
Feltétel nélkül szeretni (egy nevetés és minden bánat tovaszáll)
Félmosollyal a semmibe meredni
(Kell a zuhanás, attól teljes az utazás)
Előre-előre felkelve elesni
Fürkésző szemekkel szívedet keresni
A szomszéd a főnök! a postás, a kölykök
A hentes az óriás, a tündérek a törpök
Különböző Istenek, de ugyanaz az ördög, csak
Akkor telik be a pohár, hogyha töltöd
Boldogságban ébredtem fel
Osolyog a szél, de a nap már nem felel, pedig
Fáradtan estem be az ágyba, szebb világot vártam, de mindhiába
Teljfeles hajnalban, játszik az éj
Isszajövök majd, ha máshogy fúj a szél
Fátyolos nappal, vándor útra kél, itt leszek, ha elmúlik a tél

Credits
Writer(s): Kamau Makumi, Magyar Zenemukiado Kft, Roland Sandor Farkas, Foh Music Kft, Mate Felcser, Kristof Svajcsik, Sandor Bartfalvi
Lyrics powered by www.musixmatch.com
Link
© 2024 All rights reserved. Rockol.com S.r.l. Website image policy
Rockol
- Rockol only uses images and photos made available for promotional purposes (“for press use”) by record companies, artist managements and p.r. agencies.
- Said images are used to exert a right to report and a finality of the criticism, in a degraded mode compliant to copyright laws, and exclusively inclosed in our own informative content.
- Only non-exclusive images addressed to newspaper use and, in general, copyright-free are accepted.
- Live photos are published when licensed by photographers whose copyright is quoted.
- Rockol is available to pay the right holder a fair fee should a published image’s author be unknown at the time of publishing.
Feedback
Please immediately report the presence of images possibly not compliant with the above cases so as to quickly verify an improper use: where confirmed, we would immediately proceed to their removal.