Jessica

Kiáltok, de nem hallja senki
Úgy érzem, nem kapok levegőt
Nem akarok egyedül lenni
Miért nincs ugyanúgy, mint ezelőtt?

Nem volt más, csak egy átlagos tinilány
Még hinni akart, amiben nem volna szabad
Fogva tartják a kételyek, mert
A tettek nélkül csak üresek a szavak
Megpróbál majd a szemükbe nézni,
De nem akarja látni, amit láthatna
A könnyek mögött csak az ígéretek
Hiába kérdezne, várna a válaszra

Nem látták felnőni, mert nem értek rá
Nem kislány már, ő is felfogta,
Hogyha fontos lenne meg számítana
Nem hagynák magára, de megszokta
Mégis hatalmas lett az űr benne
Folyton csak keresi a választ a miértre
Senki sem érti meg, milyen az,
Ha tizenévesen érzi magát teljesen kiégve

Nem tudja mi az, hogy bízni másban
Nevetni sosem, csak sírni láttam
Nem kapaszkodott már, meg nem küzdött,
Mert nem tudta milyen, ha a szív hibátlan
Nem maradt más, csak hogy véget vet
Ennek a mérgező életnek
Vajon ki menti meg, ha senki sem hallja
A sikolyát egy elveszett léleknek?

Kiáltok, de nem hallja senki
Úgy érzem, nem kapok levegőt
Nem akarok egyedül lenni
Miért nincs ugyanúgy, mint ezelőtt?

Kiáltok, de nem hallja senki
Úgy érzem, nem kapok levegőt
Nem akarok egyedül lenni
Miért nincs ugyanúgy, mint ezelőtt?

Én láttam a szemét a gyermeknek,
Mint egy kalitkában a szenvedő fogoly,
Akit sebezni lehet, így tovább sebeznek
Megfojtják a láncok, már nem megy a mosoly
Gyengét bántani az nagy dicsőség
A félelem ott van a torkában
Nap mint nap éli át a terrort
Egy kitaszított lány az osztályban

Mindenhol sötét, mindenhol árnyak
Oda sodródik, ahova viszi az ár
Próbálna szólni, de a szülő nem látja,
Amit meg mond, azt nem hiszi tanár
A zaklatás vége egy műtét lett
A napjai egyre csak szürkébbek
A keménymag örül, ez mennyire menő,
Hogy ennyire a padlóra küldték le!

Még kevesebbet tart magáról,
Ha nem kell magának, hogy kellhet másnak?
Majd telnek az évek, és segítség nélkül
Nem lesznek nyomai a változásnak
Egy idő után már csak magát utálja,
Mert hagyta, hogy győzzenek a félelmek
Csak a gyötrődés, ami marad utána,
Mert ezt annak hívjuk, nem életnek

Kiáltok, de nem hallja senki
Úgy érzem, nem kapok levegőt
Nem akarok egyedül lenni
Miért nincs ugyanúgy, mint ezelőtt?

Kiáltok, de nem hallja senki
Úgy érzem, nem kapok levegőt
Nem akarok egyedül lenni
Miért nincs ugyanúgy, mint ezelőtt?

Ez a mese egy lányról szól,
De a története nem is annyira ritka
Jessicának jó szíve van
Csak az apja egy lecsúszott alkoholista
Minden nap a keserűség
Meg a szégyen veti meg az ágyát
Csak gyűlnek a számlák, de annyira futja,
Hogy minden nap verje a lányát

Nincsenek barátok, nincsen szerelem,
Nincs boldogság, de magány van
Kétségbeesetten keresi a kiutat
A mélyből, de őrlődik magában
Csak a bánat tapossa az árnyékát
Szabadulni szeretne az emlékektől,
De egyre csak messzebbre taszítja magát
A vágyott szebb élettől

Bezárkózik, hogy ne tudja senki,
De lassan megfullad a zajtól
Ordítani tudna, de belenevelték,
Hogy a hallgatás megóv a bajtól
Éjszakánként az utcákat járja
Csak otthon ne kelljen lennie
Nem tudja, mit kezdjen az élettel,
Ha az élet semmit nem kezd vele

Kiáltok, de nem hallja senki
Úgy érzem, nem kapok levegőt
Nem akarok egyedül lenni
Miért nincs ugyanúgy, mint ezelőtt?

Kiáltok, de nem hallja senki
Úgy érzem, nem kapok levegőt
Nem akarok egyedül lenni
Miért nincs ugyanúgy, mint ezelőtt?