Idő

Én ugyanakkor kelek, ugyanarra a hangra
Ugyanaz a metró, ugyanaz az állomás
Valami mégis múlik, napról napra tűnik el
Nem jobb vagy rosszabb, csak egyszerűen más

Én nem hiszem, hogy fontos vagy hogy elkerülhető
Csak a szemünk alá karmolt az a vasfogú idő
Ami a két vállunkra fektet és azt az esőt hozza el
Ami elmossa a múltat és a mába hullik el, csak múlna el

Az élet a napokat írja (hát csak írja!)
Mi úgy olvassuk fel
Hogy belebotlunk a múltba
Csak már ügyesebben esünk el
És nagyot koppan a földön
Mikor legördül az észről a kő
És az emlékekből új történetet
Épít majd az idő

Én nem hiszem, hogy máshoz lenne kedvem
Csak az emlék olyan messzi, hogy már szép
Ha hátranézek lassan azért már hunyorognom kell
De ahonnan ez jött csak van ott még

Ébredünk majd másra, cseszünk még elég dolgot el
Sajnos vagy nem, de élethez egy kis önkritika is kell
A múltban élni kár, hisz annyi minden új még vár
Én fiatal vagyok elfáradni, de elfáradtam fiatal lenni már

Az élet a napokat írja (hát csak írja!)
Mi úgy olvassuk fel
Hogy belebotlunk a múltba
Csak már ügyesebben esünk el
És nagyot koppan a földön
Mikor legördül az észről a kő
És az emlékekből új történetet
Épít majd az idő

Az élet a napokat írja (hát csak írja!)
Mi úgy olvassuk fel
Hogy belebotlunk a múltba
Csak már ügyesebben esünk el
És nagyot koppan a földön
Mikor legördül az észről a kő
És az emlékekből új történetet
Épít majd az idő

Pár tervünk már a múlté
De hát álmodunk majd még
Aztán újból, meg újat
Hogyha mást is szeretnénk
De egyszer amiről álmodtunk
Abban ébredünk majd fel

Elmúlt, ami elmúlt, nem fogott meg, de hatott rám
Most olyan sok az inger, minden érzékszervem befognám
Hát fogd rám, hogy rossz vagyok, ehhez nem lehetek elég jó
Nem vagyok való ahhoz, ami hozzám való
Pedig a szó, ami romlásig erjed a szájban
És nem talál fülre, pedig meghallhatnák páran
De hallgató már sehol, a gondolat is megkopott
A sztorit magunk köré szabtuk, de igazából lopott
Ütött-kopott, pár helyen megfáradt a festék
Olyan dühös a szemed, hogy bevilágítja az estét
Én már megpróbáltam mindent, de fogytán a türelem
Ha máshol nem sikerül, hát majd bejutok a füleden
Csak a cél a fontos, minden más csak kellék
Amit erényünknek hittünk, tán épp attól vagyunk gyengék
Lélegezne egy gondolat, de megfojtja a tény
Hogy csak én vagyok, csak én leszek kiben él a remény