Élet

Ez egy hiába valóvilág
Letörlöm a mocskot
Hozz ammóniát
Savak, lebomlás, maróhibák
Írjunk a halálból paródiát
Hogy két hete nem tudok aludni már
De aggódni kár
Ébren vagyok, de itt dolgozik bennem
Hova a jókedv csak hazudni jár
Ide vettem egy növényt
Hogy virágzik majd, meg hogy elvarázsol
Bárkit, ki belép a no-go zónámba
Ahol bentlakásosak a hervadások
És a tér ezen kívül amúgy elég üres
Jövőnek látszani elég kevés
Azt hittük átépítés lesz, bár ez még tuti, hogy csak leépülés
Ha a tél a redőnyön át benéz
Látja, hogy gyűlik a falban a penész
Hogy lassan épül a halál
És én csak cipelem a köveket, hiába nehéz
Hiába nem akarom látni
De ha a szemem, a földre lenéz
Rájövök, hogy régen elvesztem a részletekben
És már nem is tudom mi volt az egész
Csak feles, cigik meg feles poharak
A rövidekből így lett hosszútáv
Túl sokat játszottam már az idővel
Érzem, hogy belülről bosszút áll
De basszunk rá, minden túl gyorsan ér véget
A pillanat magában pusztul el
S elnehezülnek a szemhéjaim
És nehéz a föld is és posztulál
Ez már a halál vagy még rosszulás
Az évek elhordanak, bezárnak
Majd kinő a fű utána
Csak minek nő, hogyha majd leszárad? (minek?)
Az újralevés, nem a semmi nem marad
Mert hosszú az éjjel, de érzem a hajnali harmat
Most lepihenek a többi még várhat
Most pontot teszek a végére