Úgy fáj

Úgy fáj a magány
Úgy hiányzik már
De az élet nem vár
Itt feladni kár

Próbálkoznék, de nem tudok másra gondolni
A szemed a szád a szívembe, bele tud kóstolni
Úgy érzem te vagy mindenem és te is leszel mindig
A lelkemet behálózod és el is tudnád viselni
Tudod ha te is szeretnél, én mindent megadnék
Boldog lennél és én is mindig boldogabb lehetnék
De te mindig kioffolsz és csak annyit mondasz
Hogy "ne rontsuk el légyszi", ez a barátság marad
Tudod mikor ezt mondod, a szívem kitépi magát
De nem tehetsz róla és én ezt nem verhetem rád
Mert tudom hogy az érzéseket nem mi befolyásoljuk
Az élet mondja mi lesz és mi ezt tapasztaljuk

Úgy fáj a magány
Úgy hiányzik már
De az élet nem vár
Itt feladni kár

Emlékszem mikor kiültünk nézni az eget
Közel engedtél magadhoz és én megfogtam a kezed
Közelebb jöttél és a derekadra tettem a kezem
Odabujtál és a vállamra rátetted a fejed
Akkor úgy azt éreztem hogy talán van még esélyem
Akkor megpróbáltam újra, de te a felét sem
Értetted meg, annak amit mondani akartam
De azt hogy meg érted, én akkor csak azt vártam
Bárkinek mondtam, csak azt mondta hogy lépjek tovább
Érthető, hisz tényleg nagyon rossz volt akkor, az a magány
De ez nem ilyen egyszerű, ez ennél sokkal nehezebb
Ezek az érzések bonyolultak és megfejthetetlenek

Úgy fáj a magány
Úgy hiányzik már
De az élet nem vár
Itt feladni kár

Tudod te vagy az egyetlen, aki meg tud változtatni
Sikerült is, azért tudtál a lelkemből eltávozni
A zenében is nyertem még valamennyi vigaszt
De a könnyeim csorognak, mint a gyertyában a viasz (yaay)