Tél
Ha a tél közeleg, te is gyere közelebb
Fogd meg az álmainkat, majd én ideszögelem
A borospoharamat magamhoz ölelem
És rá csókot lehelek, legalább fűt a szerelem
Kár, hogy nem láttuk hamarabb
Hogy hamu lesz a fa alatt
És nem leszek szabadabb, csak fújom a parazsat
A fekete éjjel ma is füsttel lakik jól
Az óra alig jár, a rádió alig szól
Tudom, hol van a takaróm vége
De nem tudom, hogy meddig takarom még
Ha üvöltenék is az égnek
Nem hallaná meg, csak a szomszéd
Nem látom a kút mélyén lenn
A jövőm és az út szélén sem
Talán az otthon melеgében
Elmerült az örök felеdésben
Nekünk nem maradt, most már semmi
Nem akartam gonosszá lenni
A tűzre csak rossz fát tenni
De így nem fagyunk bele
Ez csak az évtized tele
Ez nem lesz mulatós, mínuszban a mutató
A hütő is üres, mint a jeges Lupa-tó
Ha tehetném, én is téli álmot aludnék
Szólj, ha majd vége és ha nincs hazudj még
Amíg állok naívan, a huzatos nappaliban
A pislogó gyertyaláng mögött nem túl stabilan
Azon tűnődöm el, hogy ma egyek vagy igyak
És, hogy a feltörő emlékek milyen gyerekkoriak
Tudom, hol van a takaróm vége
De nem tudom, hogy meddig takarom még
Ha üvöltenék is az égnek
Nem hallaná meg, csak a szomszéd
Nem látom a kút mélyén lenn
A jövőm és az út szélén sem
Talán az otthon melеgében
Elmerült az örök felеdésben
Nekünk nem maradt, most már semmi
Nem akartam gonosszá lenni
A tűzre csak rossz fát tenni
De így nem fagyunk bele
Ez csak az évtized tele
Fogd meg az álmainkat, majd én ideszögelem
A borospoharamat magamhoz ölelem
És rá csókot lehelek, legalább fűt a szerelem
Kár, hogy nem láttuk hamarabb
Hogy hamu lesz a fa alatt
És nem leszek szabadabb, csak fújom a parazsat
A fekete éjjel ma is füsttel lakik jól
Az óra alig jár, a rádió alig szól
Tudom, hol van a takaróm vége
De nem tudom, hogy meddig takarom még
Ha üvöltenék is az égnek
Nem hallaná meg, csak a szomszéd
Nem látom a kút mélyén lenn
A jövőm és az út szélén sem
Talán az otthon melеgében
Elmerült az örök felеdésben
Nekünk nem maradt, most már semmi
Nem akartam gonosszá lenni
A tűzre csak rossz fát tenni
De így nem fagyunk bele
Ez csak az évtized tele
Ez nem lesz mulatós, mínuszban a mutató
A hütő is üres, mint a jeges Lupa-tó
Ha tehetném, én is téli álmot aludnék
Szólj, ha majd vége és ha nincs hazudj még
Amíg állok naívan, a huzatos nappaliban
A pislogó gyertyaláng mögött nem túl stabilan
Azon tűnődöm el, hogy ma egyek vagy igyak
És, hogy a feltörő emlékek milyen gyerekkoriak
Tudom, hol van a takaróm vége
De nem tudom, hogy meddig takarom még
Ha üvöltenék is az égnek
Nem hallaná meg, csak a szomszéd
Nem látom a kút mélyén lenn
A jövőm és az út szélén sem
Talán az otthon melеgében
Elmerült az örök felеdésben
Nekünk nem maradt, most már semmi
Nem akartam gonosszá lenni
A tűzre csak rossz fát tenni
De így nem fagyunk bele
Ez csak az évtized tele
Credits
Writer(s): Daniel Somogyvari, Gergely Vincze, Csaba Molnar, Gergely Szakacs
Lyrics powered by www.musixmatch.com
Link
© 2024 All rights reserved. Rockol.com S.r.l. Website image policy
Rockol
- Rockol only uses images and photos made available for promotional purposes (“for press use”) by record companies, artist managements and p.r. agencies.
- Said images are used to exert a right to report and a finality of the criticism, in a degraded mode compliant to copyright laws, and exclusively inclosed in our own informative content.
- Only non-exclusive images addressed to newspaper use and, in general, copyright-free are accepted.
- Live photos are published when licensed by photographers whose copyright is quoted.
- Rockol is available to pay the right holder a fair fee should a published image’s author be unknown at the time of publishing.
Feedback
Please immediately report the presence of images possibly not compliant with the above cases so as to quickly verify an improper use: where confirmed, we would immediately proceed to their removal.