Belehalok

Kicsikét szűk a világ nekem
Keresem benne még a helyem
Nem látom tisztán a holnapot
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!
Félig telt poharak az asztalon
Ha úgy tartja kedvem, néha beleiszom
Szólj rám, ha egyszer véletlen
Összefutnánk egy másik Életben

Volt, amikor azt hittem, hogy nincs, ami megállít
De tudom, ha esik a magamfajta megázik
Megbecsülöm már, hiszen hamar elillan a gyönyör
Hiába mászok ki, mindig jön ugyanaz a gödör
Felismertem már, és meg is bántam a hibáim
Hiszem, hogy odafenn meghallgatják az imáim
Úszom az árral és hiába látom messze a part
Az éj leple alatt én csak tovább írom a dalt

Nem tudom mi lesz majd, ha megunom az egészet
De még ezt itt hagyom nektek, mielőtt lelépek
Én a szívembe zárok mindenkit, ki megértett
És hitt bennem, engem már csak ez éltet
Eddig sem adtam fel a hitem, ezután se fogom
Akkor sem, ha becsúszik az Élettől egy-két pofon,
Míg a szívemben bármi lesz, ha sírni lesz is okom
Mindig ott lesz velem a papír, a toll, a mikrofon

Kicsikét szűk a világ nekem
Keresem benne még a helyem
Nem látom tisztán a holnapot
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!
Félig telt poharak az asztalon
Ha úgy tartja kedvem, néha beleiszom
Szólj rám, ha egyszer véletlen
Összefutnánk egy másik Életben

Emlékszem, egész mást akartam ez előtt 10 évvel
Akkor még azt hittem, bárkivel elbánok fél kézzel
Kellett egy évtized, hogy rá tudjak jönni
Hogy ami meg fog ölni, az nem a többi ember
Hanem az én-központú rendszer
Amit pont azért hoztam létre, hogy ne kerüljek trébe
És nézd meg, hogy mit adott most az Isten
Mert semmim sincsen, összedőlt minden megszűnt, amiben hittem!

Kellett volna a sorstól egy büdös nagy pofon
Ami akkorát csattan az arcomon
Hogy eszembe sem jut, hogy melyik a rossz út
Valami kéz, ami visszahúz

De nem volt senki, aki példát mutatott volna
Apám régen elment, anyám meg, mondd meg, minek is szólna
Mikor úgy is tudja, hogy a fia az csak egy önpusztító barom
Ha kell száz fokon égek, és a véleményt mind le -
És hiába van pénz a zsebemben, ha szálka vagyok a szemedben
Nektek írtam a dalokat, úgyhogy jusson eszedbe
Mikor engem kritizálsz, kicsikét magadat is bántod
Mert görbe tükröt mutatok neked, amiben saját magad látod!

Nem kell, hogy arról szóljon minden nóta mekkora 'raj vagyok
Nem kell, hogy azt hidd én bármit, bárhol megkapok
10 éve próbálok ugyanaz a srác lenni
De megváltozott a világ, én is megváltoztam
Ennyi

Kicsikét szűk a világ nekem
Keresem benne még a helyem
Nem látom tisztán a holnapot
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!
Félig telt poharak az asztalon
Ha úgy tartja kedvem, néha beleiszom
Szólj rám, ha egyszer véletlen
Összefutnánk egy másik Életben

Jó pár gond, amit sajnálom, megértem
Igaz út, mit a hamisra cseréltem
Volt sok fájdalom, azóta elégtek
Angyalok követtek, imáik elértek
Voltam rossz példa, szálka a szemekben
Égre nézek, rózsafüzér a kezemben
Mondták páran már: sohasem felednek
És ha nem leszek, akkor is szeretnek

Sokszor volt nekem is, hogy könny hullott a szememből
Mit magamnak hittem, kifolyt a kezemből
Csalódásban, fájdalomban mit is várhatnék
Isten vagy Ördög előtt tiszta szívvel állhatnék
Nem voltam nagymenő, ki szinte mindent megtehet
Vagy gazdag család sarja, aki egy lapra feltehet, bármit
Mert neki semmi sem számít
Kis koromtól kezdve csak a bűn, ami csábít

Kicsikét szűk a világ nekem
Keresem benne még a helyem
Nem látom tisztán a holnapot
Lehet, hogy ebbe én ma még belehalok!
Félig telt poharak az asztalon
Ha úgy tartja kedvem, néha beleiszom
Szólj rám, ha egyszer véletlen
Összefutnánk egy másik Életben
Szólj rám, ha egyszer véletlen
Összefutnánk egy másik Életben



Credits
Writer(s): Peter Majoros, Attila Szeki, Gergely Vincze
Lyrics powered by www.musixmatch.com

Link