Sajt (Dbalage Mix)
Ha mindenkit elbűvöl ez a kicsi sajt
Hogy fogunk egyenlően osztozni rajt'?
Ötlet van bőven itt gyűlik a sok szelet
De mind-mind szögletes a sajt pedig kerek
Ha mindenkit elbűvöl ez a kicsi sajt
Hogy fogunk egyenlően osztozni rajt'?
Ötlet van bőven itt gyűlik a sok szelet
De mind-mind szögletes a sajt pedig kerek
Értetted a refrént? A tantusz most leesett
Ha nem is tiszta minden de legalább
Tudsz egy keveset az esetről
Mivel a főszerep a mienk
A helyzet egyre súlyosabb a mérleg frankón kileng
A szükség törvényt bont, így szól az első pont
A gond az ösztön a természet csak nem ront
Ezért gondoltam úgy hogy őt veszem alapul
Ez lesz a témám a többi meg majd alakul
Ki gondolta volna hogy egy picike sajt
Okozza majd a legeslegnagyobb bajt
Bár igazán ízletes (sőt) gyönyörű szép és kerek
Nem csodálom hogy körülötte gyűltek a fejek
Melyek toppon voltak szinte minden szinten
Nagy száj, nagy étvágy, nagy pótfogsor meg minden
Hát ekkor a semmiből feltűnt az emberi lelemény
Osszuk el gyorsan mert még megromlik szegény

Ki volt ez a hang? Találgathatsz na ki más
Egy igazi magyar ember a rabkosok közt domináns
A tudás nem vitás így ő a főnök
Plusz mínusz koszinusz hatványon a köbgyök
Innen is onnan is egy falatot leharapott
A kívülállók meg nézték csak hogy furcsák itt a darabok
De nem vágták egyből mert minden ember mohó
Ohó! Na így bukott le a csirkekoko
Bár kellene de nem, sajnos soha nem történt pánik
Egy igazi vezető a helyzet főurává válik
Játszik tovább, na de a hatalom hogy lesz örök?
Hát így: A tisztelt hallgatóknak szép darabot török
A túltelített rendszernek az utolsó csepp
Hogy a mi drága sajtunk körül meghízott a slep
Belelendültek mindnyájan ó de még hogy
És nem figyeltek arra hogy a sajt meg csak fogy
Törték a fejüket, de mint általába'
Csak a jó dolgokat látták meg az őshibába
Ami pozitív, csak hát egy kicsit hamis
Mert ugye van olyan hogy jut is meg marad is

Perec! Megmondom mit szeretsz
A rosszat nem látod és mindenen csak nevetsz
Csak mosolyogsz a másik kárán
Hülyén gondolkodnék ha az összetartást várnám?
Talán már kapisgálod, esetleg vágod
Hogy gyűrtük magunk alá az állatvilágot
Együttes erővel, nem egymás ellen
Az önzőség nem biztos hogy pozitív jellem
A mindig kész válasz az én egyetlen kincsem
Most is mondanék, de sajnos jó rímem nincsen
De ne aggódj én ezúttal sem hagytalak bajba
Csak gondolkodj el rajta

Credits
Writer(s): Szabolcs Mate
Lyrics powered by www.musixmatch.com
Link
Other Album Tracks
- Nincs nő, nincs sírás (Original 2 dirty)
- Hiszem ha látom (Fanta$tik Mix)
- Sajt (Dbalage Mix)
- 4 ütem (Dbalage Mix)
- Szeressük... (Sbmx)
- Ébredj csak, én még álmodom (Zkrmix)
- Tovább is van... (Dancehall mix)
- Minden reggel (Nem Remix)
- Forró, ropogós pénz (feat. Dopeman, Kicsi Dope, Faith) [Gangsta boogie Mix]
- Igaz vagy hamis (Dbalage Mix)
© 2024 All rights reserved. Rockol.com S.r.l. Website image policy
Rockol
- Rockol only uses images and photos made available for promotional purposes (“for press use”) by record companies, artist managements and p.r. agencies.
- Said images are used to exert a right to report and a finality of the criticism, in a degraded mode compliant to copyright laws, and exclusively inclosed in our own informative content.
- Only non-exclusive images addressed to newspaper use and, in general, copyright-free are accepted.
- Live photos are published when licensed by photographers whose copyright is quoted.
- Rockol is available to pay the right holder a fair fee should a published image’s author be unknown at the time of publishing.
Feedback
Please immediately report the presence of images possibly not compliant with the above cases so as to quickly verify an improper use: where confirmed, we would immediately proceed to their removal.