Filmünk Véget Ért

Nézd, a filmünk véget ért, a székek közt a szél söpör.
Pár kép még visszajár és felkavar a filmvászon mögül.
Egy arc, egy ködbe fulladt érintés a múltból.
Nézd, a némaság is már csak rólad szól.
Még fel se' fogták, csak szédülten, szétdűlten álltak a házak,
és beleájult a délutánba a XX. század.
Mint súlyos gépek, a lábam lépett és jelekben keresett téged
a bábeli zajban a helyedbe lépett hiányérzet.
A génekbe kódolt tigris ösztön,
hogy a tested melegét féltve őrzöm,
pedig tudom, hogy többé nincsen
az a forró kéznyom a fémkilincsen, ami jött, hogy égbe repítsen.
Nézd, a filmünk véget ért, a székek közt a szél söpör.
Pár kép még visszajár és felkavar a filmvászon mögül.
Egy arc, egy ködbe fulladt érintés a múltból.
Nézd, a némaság is már csak rólad szól.
Életben hagytál, mint sebzett őzet.
Mondd, hova rejtőzzek, ha rám tör a semmi?
Illatodba bújva próbálok árnyék lenni.
A tudat meztelen testét színtelen festék borítsa mától, hogy ne tudjam, ne tudjam, ne tudjam, hogy volt száz év, ami hozzád láncol.
Kongó, nagy termek születtek bennem. Hiányod fogja lettem.
Ma jelennek tűnt a múlt,
de letéptem róla, csak álarc volt. Hazug álarc volt.
Nézd, a filmünk véget ért, a székek közt a szél söpör.
Pár kép még visszajár és felkavar a filmvászon mögül.
Egy arc, egy ködbe fulladt érintés a múltból.
Nézd, a némaság is már csak rólad szól.
Már csak rólad szól...