Ebből éppen elég
Ma mellém állt egy teherautó az utcán
Nem első alkalom, de jól tudom: ők ráérnek nagyon
Az ablakból egy úri ember kiszólt rám
Nem érdekel nagyon, hogy mit szólt, azt most el sem mondhatom
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Ebből már rég épp elég
Én hallgattam, ha durván szóltak hozzám
Nem egyszerű dolog, de harc helyett én inkább hallgatok
De még sem jó, így meghúzódni némán
Csak akkor nem lesz baj, ha végre együtt más is jót akar
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Én hallgattam, ha durván szóltak hozzám
Nem egyszerű dolog, de harc helyett én inkább hallgatok
De még sem jó, így meghúzódni némán
Csak akkor nem lesz baj, ha végre együtt más is jót akar
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Ebből már rég épp elég
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Nem első alkalom, de jól tudom: ők ráérnek nagyon
Az ablakból egy úri ember kiszólt rám
Nem érdekel nagyon, hogy mit szólt, azt most el sem mondhatom
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Ebből már rég épp elég
Én hallgattam, ha durván szóltak hozzám
Nem egyszerű dolog, de harc helyett én inkább hallgatok
De még sem jó, így meghúzódni némán
Csak akkor nem lesz baj, ha végre együtt más is jót akar
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Én hallgattam, ha durván szóltak hozzám
Nem egyszerű dolog, de harc helyett én inkább hallgatok
De még sem jó, így meghúzódni némán
Csak akkor nem lesz baj, ha végre együtt más is jót akar
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Ebből már rég épp elég
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Héjj, héjj, ebből éppen elég!
Credits
Writer(s): Ferenc Demjen
Lyrics powered by www.musixmatch.com
Link
Other Album Tracks
Altri album
- Beat Ablak
- Hétfő (Hét Fő)
- Tánciskola
- Bergendy Együttes
- Aranyalbum (Hungaroton Classics)
- Villog a fény / Madarak (Hungaroton Classics)
- Sirokkó; Lekvár
- Darabokra törted a szívem / Rés a tetőn (Hungaroton Classics)
- Csúnya, csúnya fekete leány - Szavak, szavak - Kardtánc (Hungaroton Classics)
- Úgyis kiderül - rock; Ráérünk még - twist (Hungaroton Classics)
© 2024 All rights reserved. Rockol.com S.r.l. Website image policy
Rockol
- Rockol only uses images and photos made available for promotional purposes (“for press use”) by record companies, artist managements and p.r. agencies.
- Said images are used to exert a right to report and a finality of the criticism, in a degraded mode compliant to copyright laws, and exclusively inclosed in our own informative content.
- Only non-exclusive images addressed to newspaper use and, in general, copyright-free are accepted.
- Live photos are published when licensed by photographers whose copyright is quoted.
- Rockol is available to pay the right holder a fair fee should a published image’s author be unknown at the time of publishing.
Feedback
Please immediately report the presence of images possibly not compliant with the above cases so as to quickly verify an improper use: where confirmed, we would immediately proceed to their removal.