Élet bábja
Látom a fejem fölött gyülekeznek már a sötét felhők
De a testem még simítják, érzem, tavaszi szellők
Mért van ez így? Kérdem, Isten szent képét nézve
Mindig engem sújtasz, taszítasz a gonosz, örök mélységbe már
Megszoktam, így élek, olyan mint egy végítélet
Kezemen, lábamon bilincs van (ja, ja), anyám csak ettől féltett
Mert a szememben látta a tüzet, melynek parázslott fénye
Vérbe forgó tekintettel sétálgattam az éjben
Bűnös az éjszaka, képek a fejemben
Gyere csak közelebb, nézz csak a szemembe
Már csak egy gyertya ég, hallom a dallamot
Ezernyi árnyék, szájtátva hallgatok
Ez nem egy mámor, mi egyszer csak elillan
Millió emlék agyamba bevillan
Keserves múlt, ami volt, elmúlt
Szívem beforrt, harangja szólt, a könnyem kihullt
Cella rejtekén állok, tiszta olyan, mint egy átok
Mocskos szátok, köpök rátok! Csak a szabadságra vágyok!
Mindent látok, centit vágok, (úgysincs menekvés), barácsot rágok
Mert a tempót már nagyon régen sajnos nem diktálom mert
Más keres pénzt helyettem, uralkodik felettem
Fejemben nem feledtem, hogy elárult, kit szerettem!
Ezért büntess meg engem, emberi hibákért
Majd sorban állok a templomban az imákért!

A csillagok sem mutatják viharban az irányt
A szívem húrjain az ördög pengeti a gitárt (óhóó)
Háborog a lelkem, némán kiált
Tudom, nem bosszulhatok meg mindent, ami fáj
Lábam a lábam után, a szavam viszi a szél
Az élet bábja csupán, tudom, ennyit értem én
Irigy szemek szúrnak, de más szelek fújnak
Felém kezek nyújtva, de nem bízok újra
Bűneim taszítanak a mélybe, kísértésbe, bűnösségbe
Várom mikor lesz már vége, önmagamtól senki se lép be
Rémálmok börtönében élve, saját tetteimtől félve
Padlóra küldenek az évek, végre, akkor lesz csak béke

Minden tönkremegy! Dühöngök üvöltve
Mint egy szörnyeteg, látom a tükörben
Az élet bábjaként rángatnak drótokon
Ahogy az igazuk lenyomnák a torkomon
A könnyem kihullt

Credits
Writer(s): Attila Szeki, Gergely Vincze
Lyrics powered by www.musixmatch.com
Link
© 2024 All rights reserved. Rockol.com S.r.l. Website image policy
Rockol
- Rockol only uses images and photos made available for promotional purposes (“for press use”) by record companies, artist managements and p.r. agencies.
- Said images are used to exert a right to report and a finality of the criticism, in a degraded mode compliant to copyright laws, and exclusively inclosed in our own informative content.
- Only non-exclusive images addressed to newspaper use and, in general, copyright-free are accepted.
- Live photos are published when licensed by photographers whose copyright is quoted.
- Rockol is available to pay the right holder a fair fee should a published image’s author be unknown at the time of publishing.
Feedback
Please immediately report the presence of images possibly not compliant with the above cases so as to quickly verify an improper use: where confirmed, we would immediately proceed to their removal.