Csak A C.O.D.
Pörgessük vissza az időt, 2006 június,
Megjött három kőkemény arc, de a képük túl fiús.
A Peti gyerek azt mondta,"irány a pulpitus,
"Ne magunknak írogassunk, legyen minden publikus."
Nagy tervek, nagy tettek, volt egy Szörny és internet,
Nagy ötletek így lettek, szövegeket ihlettek.
A távolság nem akadály, ezt mondta a két kópé,
És egyszerűen, nagyszerűen így lettünk mi C.o.D.
Nem is voltak restek, a kezek serénykedni kezdtek.
Éppen jöttem nyaralásból, mikor közlik, hogy bevettek.
Az Egyedül a világ közepén lett az első lemezünk,
Amit októberben Kecskeméten két nap alatt felvettünk.
Ezzel a két sorral is többet mondtam, mint amennyit ér,
Nem igazán hittem benne, hát szó mi szó, ez elég gyér.
De 08-ban a Csapó Kettőt mi lenne ha kiadnánk?
Cultus, lett az Emlékezz rám, új korszak virradt ránk.
Azt mondtad menjünk el, de itt nőttünk fel, hova szalad el a sok hóhér?
Azt mondtad mennünk kell, már nincs itt hely, mégis zakatol a C.o.D.
Jó, hogy nem mentünk el, mi itt nőttünk fel, már kár is a rossz szóért,
Jó, hogy nem mentünk el, hiszen van még hely, tovább zakatol a C.o.D.
From Canada to Hungary, Im always showing love,
5 years ago we didn't know that we would bust.
Our first track together somebody noticed us,
Now we're in the spotlight and our careers are blowing up.
Children of Distance have given me the chance
To be international, while bridging every gap,
Cause no matter what the language, the music means everything,
And our love for the world's what the message brings
From Montreal to Budapest
Always number 1, recognitions what we choose to get
Raising your expectation is what we're doing best.
Fuel to fire that we never knew we'd set
So these dreams of gold we keep chasing.
Its Hodges and C.o.D., we keep praying,
Carp-E Shady and Horus, you're the greatest
To my fans out there, Köszönöm szépen!

Veled ellentétben nem álmodoztam erről sem,
6 éve egy pillanat volt arra, hogy ezt eldöntsem,
Ennyi volt az egész, egy pillanat és ismert lett,
Így terjedtünk site-ról site-ra, mobilról mobilra,
A három törpnek ekkor sem volt belőle egy forintja sem.
De nem ez volt a cél, hanem inkább más álmok,
És a három srác, meg a halál, a rapmocsáron átvágott.
Jött a 333 km,
Már 2009 volt, halló ki hall, vétel?!
Elterveztünk mindent, megálmodtunk az összes számot,
Azt hittük, hogy siker lesz, jönnek majd a kincsek, lányok.
Aztán egyszer szólt a sors, megkeresett email-ben,
Gyertek velem, mert nincs senki aki az úton engem kísérjen,
Hosszas huza-vona után, így adtak ki lemezen
Három srác a semmiből, haver, ezt már nevezem!

Oh we will rise again
Oh we will fly again
Oh we are here and we're going nowhere
lalala
Másokkal ellentétben mi még nem szálltunk ki a traktorból,
Szántunk meg vetünk de azért van még, ki ránk tombol,
Vicces ahogy a három paraszt gyerek megindul,
A sok gyökér meg puffog, de végül mégiscsak kifordul.
Arattunk is, a meló meghozta a termését,
A közönség is nekünk ítélte a díjak nagy részét.
COD, soha nem felejtjük ki velünk van,
Pacsi a Goldnak, hogy nem tartott minket titokban.
Soha nem felejtjük el a számtalan élményt,
Ahogy egy emberként vágtuk le a maroknyi véglényt.
Hoppá. Bocs ha bunkó voltam,
De nekem nem kellett senki mégis mindenhol szóltam.
Hintó lett a külső, belül mégis rozsdás,
Mi nem változtunk semmit mindig ugyanaz a rontás.
Forognak a tárcsák, úgy néz ki nem is lesz megvonás,
Megjöttünk, halló, itt a IV. Felvonás.

Credits
Writer(s): Peter Somogyi, Roland Nyari, Robert Acs
Lyrics powered by www.musixmatch.com
Link
© 2025 All rights reserved. Rockol.com S.r.l. Website image policy
Rockol
- Rockol only uses images and photos made available for promotional purposes (“for press use”) by record companies, artist managements and p.r. agencies.
- Said images are used to exert a right to report and a finality of the criticism, in a degraded mode compliant to copyright laws, and exclusively inclosed in our own informative content.
- Only non-exclusive images addressed to newspaper use and, in general, copyright-free are accepted.
- Live photos are published when licensed by photographers whose copyright is quoted.
- Rockol is available to pay the right holder a fair fee should a published image’s author be unknown at the time of publishing.
Feedback
Please immediately report the presence of images possibly not compliant with the above cases so as to quickly verify an improper use: where confirmed, we would immediately proceed to their removal.